Why did you come here? - 3. rész

Ahogy elhagyják a szavak a számat, úgy tágulnak tízszeresére szemei, ajkait összepréseli és halvány pír jelenik meg az arcán. Heves fejrázásba kezd, szabad kezét mellkasomra teszi, hogy eltoljon. Meglepően erős a gyerkőc, de nem elég hozzám, mármint… Na mindegy.

- E-ezt meg még is hogy érted? Eressz el! Ez tök kínos és félreérthető helyzet – nyöszörgi.

Szabályosan úgy viselkedik, mintha meg akarnám erőszakolni itt, a folyosó közepén. Szinte hallom heves szívverését, bőrszíne pedig kezdi felvenni a versenyt tűzpiros pólójával. Elengedem a karját, bemegyek a mosdóba, hamar elvégzem a dolgom és beállok a tükör elé. A szemem csak úgy csillog az alkoholtól és az én arcom is pirosban pompázik, de nem tudom eldönteni, hogy most a piától vagy pedig Ten miatt van. Remélem nem az utóbbi, mert az nagyon kellemetlen lenne mind a kettőnk számára. Leöblítem az arcom és kilépek a mosdóból, de arra nem számítok, hogy Ő még mindig itt fog szobrozni. Nagyon aranyos látványt nyújt, ahogy a kezeit tördelve billeg egyik lábáról a másikra.

- Remélem nem rám vársz – hangomra összerezzen és rám kapja tekintetét. Istenem, hogy milyen kis törékeny lélek.

- Történetesen de. Gyere, meghívlak egy italra, jó?

- Inkább nekem kellene téged meghívnom, de egyik sem fog megtörténni, szóval akadj le rólam kérlek, mert – és ekkor megakadt a szemem egy nagyon nem kívánatos személyen. – Tudod mit? Ne is foglalkozz azzal, amit az előbb mondtam. Menjünk és igyunk. – Kezemet vállára teszem, hogy végre meginduljon, mire ismét elpirul.

- Mégis mi az oka annak, hogy meggondoltad magad? – motyogja.

- Hát figyelj, végül is nincs okom arra, hogy ilyen elutasító legyek veled, – ó dehogy is nincs – szóval próba szerencse, lehet még barátok is leszünk. – Hogy ne! Ezer százalék, hazugsággal kezdeni egy barátságot, nincs is ennél jobb.

Körülbelül tizenöt perce ülünk egy asztalnál és szürcsölgetjük a piánkat, de Ten már elmesélte a fél életét, én pedig csak bólogatok és hümmögök néha egyet.   

- Hé figyu, tudsz másról is beszélni, mint a táncról? Kicsit unalmas ez a téma számomra…

- Hát miért nem szóltál előbb? – hajol közelebb hozzám és bánatosan néz rám. – Akkor meg sem említettem volna. – Homlokon pöckölöm, majd elnevetem magam durcás fejét látva. Cuki.

- Mert akkora lelkesedéssel beszéltél, hogy nem akartam közbe szólni – vallom be neki az igazat.

- Na, a végén még kiderül a nagy Jonginról, hogy tud kedves is lenni? – vonogatja a szemét és széles mosoly terül szét az arcán. – Akkor inkább mesélj te valamit. Miért nem szereted a táncot?

- Hát ezt a témát inkább hagyjuk, talán egyszer megtudod. Én pedig eléggé egy unalmas ember vagyok… - motyogom az orrom alatt, mire Ten elég érdekes arcot vág, így inkább belekezdek egy kis mesélésbe, hogy hogy kerültem ide, kihagyva jó pár részletet. Érdeklődve hallgat végig, néha belekérdezett egy-egy dologba, amit nem ért és próbálom minél kevesebb hazugsággal előadni a történetemet.

Elég sok információt megosztunk egymással és jön az elkerülhetetlen, kezdem megkedvelni.

- Nocsak, látom sikerült túltenned magad rajtam – már csak ez hiányzott, hogy ide jöjjön ez a hülye. Nem ez volt a célom basszus ezzel az egésszel.

- Sehun! De örülök, hogy látlak. Ja nem várjál, még sem. Olyan remekül megvoltunk eddig, tök jó kedvem is volt-

- Azt azért nem mondanám – vág közbe a kölyök, beégetve Sehun előtt.

- Nem fognád be? – nézek rá jelentőségteljesen. - Mindjárt jövök. Lehetőleg ne tűnj el, jó?

Felállok az asztaltól és biccentek a kijárat felé, hogy kövessen. Előhorgászok egy cigit a zsebemből és meggyújtom, majd mélyen belenézek Sehun szemeibe. Rég volt már, hogy mi szakítottunk, úgy három hónapja, de egy hónapig totál padlón voltam. Rosszabb voltam, mint egy tizenéves kislány, annyit sírtam akkoriban. Jó, más is közre játszott, hogy annyira magam alatt voltam, vagyis magam alatt vagyok, de ezt ő is jól tudja.

- Hát Jongin, nem gondoltam volna soha, hogy újra itt fogunk találkozni, ahol először. Tudod, nagyon hiányzol – lép hozzám közelebb.

- Hát Sehun, nem gondoltam volna soha, hogy te nekem ilyet fogsz mondani, de ezt most beszoptad, mert igazad van. Túltettem magam rajtad. – Most már veszélyesen közel van hozzám.

- Igen, elég ígéretes kis példánnyal vagy. Mit mondtál, hogy is hívják? – húzza perverz mosolyra a száját. Jaj, hogy én mennyire gyűlölöm, amikor ezt csinálja.

- Ha csak egyszer meglátlak a közelében… - kezeim ökölbe szorulnak és legszívesebben behúztam volna annak az önelégült képének.

- Mi lesz cicus? – simít végig az államon és egy apró puszit hint ajkaimra, mire én az öklömet tényleg belevágom a képébe. – Ezt most miért kaptam? – néz rám döbbenten.

- Miért? Nem érdemelted meg? De! Nagyon is – puffogok magamba és faképnél akarom hagyni, de nem hagyja.

- Gyere el holnap hozzám, beszélgessünk. Tényleg hiányzol. – Én hülye, pedig hiszek neki. Még se tettem túl magam rajta?

- Rendben. Valamikor délután jó lesz?

- Persze, tudod hol lakom – hajol közelebb, hogy ismét számra tapadjon, de még időben ellépek.

- Ezt viszont felejtsd el! – hagyom ott most már ténylegesen.

Miután visszamegyek nem maradunk sokáig, inkább visszajövünk a szállodába, szóval most már az ágyamba fekszek és az agyam zakatol. Még is mi volt ez a mai nap?! Nem elég, hogy Ten ecsetelte, hogy már kiskora óta a tánc az élete, milyen sokra vitte már, mennyi hírességgel fog találkozni, mi vár még rá… Azt hittem ott helybe leölöm és akkor annyi a „barátságunknak”. Szegényt nagyon kihasználtam és hiú reményeket ültettem bele, de egyszerűen muszáj volt menteni a picsámat… de lehet nem így kellett volna, mert számomra is szimpatikus lett, túlságosan is. Ráadásul Őt duplán megszívattam, mert Sehun rá fog kattanni. Na hát igen, Sehun. Nem tudom mit képzelt magáról, amikor szájon csókolt. Azt hittem, ott hányom el magam. De én sem tudom mit képzeltem magamról, amikor igent mondtam neki.

Kilenc hónapja költöztem vissza szülővárosomba és már az első héten megismerkedtem vele. Boldog voltam, mert volt valami jó is a sötét napjaimba, legalábbis azt hittem. De egy nap beközölte, hogy megcsalt, én megbocsátottam. Háromszor játszottuk ezt el, amikor éreztem, hogy kezdek megtörni és nem bírom tovább folytatni, de ő mind ezt még tudta fokozni. Három hónapja beállított részegen egy másik sráccal, hogy csináljuk hármasba. Luhan volt a neve, teljesen meg van a szöszi képe a fejemben. Tényleg, ezek elvileg összejöttek, akkor most megcsalta az újdonsült kis szerelmét velem? Ekkora egy taplót.

A telefonom ébresztőjére kelek és próbálom megkeresni a hang forrását csukott szemmel, de nem igazán jön össze. Nagyon korán van, mert le kell mennem segíteni reggeliztetni. Az egyik pincér felmondott, így arra a fél órára be kell ugranom, amit még bírok is testileg. Nagy nehezen kivánszorgok a fürdőbe és zuhanyzás után felkapom magamra a cuccaimat, kicsit igazítok a hajamon, befújom magam és már megyek is le az étterembe. Sokáig voltam pincér itt, de most úgy néz ki mindent elfelejtettem, amit eddig tudtam. Három tányér csúszik ki a kezemből, egy poharat összetörök mosás közben, a szalvétákat pedig kiborítom a földre. Szinte már vért izzadok, úgy rohangálok össze-vissza, a hülye telefonom is folyamatosan csipog, amit megelégelek és előkapom zsebemből, hogy mégis ki az, akinek ennyire nem ér rá.

Sehunnie~~

Remélem nem felejtetted el a mai találkozót. Gyere vacsi időben, készülök neked

----

Ja és amugy nehogy azt hidd, hogy csalom Luhant. Szakítottunk.

----

Válaszolj ha láttad. Nem viselném el ha felültetnél!

----

Alig várom hogy találkozzunk.

- Na jó Sehun, elmehetsz a picsába – motyogom az orrom alatt és inkább folytatom munkámat, mert soha nem fogok innen szabadulni, a csoport tagjai pedig már kezdenek lézengeni az étterembe. Senki nem mondta nekik, hogy addig ne jöjjenek be, amíg nem vagyunk kész mindennel, mert csak akadályoznak minket a munkába?! A telefonom ismét pityeg, én pedig idegbetegek módjára rántom elő helyéről.

Sehunnie~~

Most direkt csinálod ezt velem?

----

Biztos ébren vagy már hahó!

Jongin

ok nyugi van, dolgozok. vacsira megyek

Ó, könyörgöm Istenem, vegyen magához, mert még egy ilyen hülyét, mint engem nem teremtettek a föld kerekére. A hátam közepére sem kívánom a gyereket jelenleg, de még is találkozok vele, nem hogy inkább lemondtam volna most, amikor esélyem volt rá. Sehun helyett inkább Tennel kellene találkozom, mert Ő legalább kedves és aranyos és ajj… Fejezd be Jongin, Ő csak barátként néz rád és ha te többet éreznél véletlenül, tartsd észben, Ő sosem fog! Miért kellett ide jönnie?

A reggelinél egész végig úgy néz, mint akinek majd kiesik a szeme, de nem foglalkozok vele. Ahogy elhaladok mellette, utánam szól, de azzal sem foglalkozok. A csalódott sóhajtása még megüti fülemet, a bűntudat pedig marcangolni kezd, hogy még csak köszönni sem köszöntem neki. Nem is tudom kinek akarok ezzel jót, hogy így viselkedek, amikor ez igazából egyikünknek sem tesz jót. Megrázom a fejemet és odaosonok hozzá, hogy köszönjek neki. Szemei felcsillannak és jól oldalba bök.

- Azt hittem már megbántottalak valamivel és haragszol rám – mondja szomorkásan.

- Dehogy is! Csak szarul indult a reggelem és nem akartalak leordítani – próbálom kimagyarázni magam, egy igen hülye indokkal.

- Akkor remélem minden megoldódik. Van kedved tizenegy fele találkozni? Akkor végzünk a… próbákkal.

- Persze! – intek neki és tovább állok. A szívem majd kiesik a helyéről és érzem, hogy az arcom fel fog gyulladni. Basszus…

Nyolcra vissza is értem a szobámba, ahol lihegve dőlök be az ágyba és jól befészkelem magam, hogy tudjak még aludni és kipihenjem a tegnap estét. A telefonomon beállítom az ébresztőt és mielőtt félretenném, látom, hogy érkezett már megint egy üzenetem. Vonakodva nyitom meg, mert nincs kedvem Sehunhoz, de helyette valami egész mást látok.

Ismeretlen szám

Veled álmodtam az éjjel.

Mégis ki vagy te?!