Why did you come here? - Prológus

Ha egy félévvel ezelőtt azt mondta volna nekem valaki, hogy a szüleim hoteljában fogok recepciósként dolgozni egyetem mellett, akkor biztosan a földön fetrengtem volna a röhögéstől. Most még is itt vagyok. És rohadtul nem röhögök.

Fáj. Kegyetlenül fáj visszagondolni arra a bizonyos napra, amikor az életem gyökerestül megváltozott. Mindennel próbálkoztam már, hogy a gondolataim más irányba terelődjenek. Új város, új egyetem, új barátok, új hobbi. De a sikerektől még az „1” is jobban duzzad, mint én.

Az időjárás is tökéletes egyensúlyban van egy ideje a hangulatommal. Hiába tart már javában a nyár, borongós, esős és hideg napokat élünk egy jó ideje. Az ajtónak támaszkodva bámulom a zuhanó esőcseppeket és érzem, ahogy az arcomon is végig folynak könnyeim. Már megint.

Mostanában folyamatosan ezt csinálja. Váratlanul előbukkannak és tönkreteszik gyönyörű arcomat. Az egyetlen jó dolgot az életemben is tönkre akarják tenni. Láttatok már ilyet? Én sem.

Lassan visszasétálok a helyemre, kényelmesen elterpeszkedek a székben és a képernyőre szegezem tekintetem. Valami nem stimmel vele.

Közelebb hajolok, hogy tisztán lássam, mi is változott meg az elmúlt öt percben, és a gyomrom az agyamig bukfencezett. Másfél hónap. Táboroztatás.  Itt fogok meghalni, ha valami pisis gyerkőcök jönnek és tönkreteszik a hotelt az életemmel együtt. Ja várj, azt már valaki tönkretette.

Szemeimet forgatva nyúlok a telefonkagylóért, hogy az irodába csörögjek és magyarázatot kapjak minden kérdésemre.

- Gyere be az irodába kicsikém.

- Ne hívj kicsikémnek – felelem mogorván anyám szavaira és nagy nehezen eljutok végül odáig. Kopogásra emelem a kezemet, de félek a választól, így inkább hátra arcot vágok és a lifthez megyek inkább. A legfelső szintre vezet az utam, onnan pedig ki a tetőre. A cigimet meggyújtom és remegő kezekkel emelem a számhoz, a füstölő halált. Rossz előérzetem van.

A mobilom hangos búgásba kezd, anyám már ötödszörre hív, de ismét kinyomom. Nem akarom tudni a választ, mert ha nem lenne gázos, akkor azt simán eltudná mondani telefonba is. Bár lehet most azt akarja, istenem, de hülye vagyok!

A csikket elhajítottam és a visszahívásra nyomok, egy elfogadható válasz reményében. Bár ne tettem volna.

- Hol vagy már?

- A tetőn.

- De miért nem jöttél be? Láttam a kamerán, hogy idejöttél, aztán inkább elmentél.

- Mert nem akarom tudni a választ.

- Jobb, ha túl esel rajta – hangjában érződik az aggodalom.

- Nyögd ki – veszek egy mély levegőt, hogy felkészüljek a halálos ítéletemre.

- Egy tánccsoport jön. Szöulból.